Barion Pixel

Maker konf – 2021.

Maker – vagyis készítő, alkotó. Olyas valaki, aki kreativitását nem kímélve új dolgokon töri a fejét és létre is hozza azt. A magyarok mindig is az alkotók, feltalálók nemzete volt. Az elmúlt években egyre többen jutottak hozzá olyan technológiához, mint a 3D nyomtatók, lézervágók, könnyen használható tervező szoftverek, alkotásra használt számítógépek. Egyre könnyebb hozzáférni lényegében bármilyen információhoz, tudáshoz, hogy ezekkel a technológiákkal hogyan kell megépíteni valamit. A közösségi finanszírozás korában pedig a szükséges forrásokat is el lehet érni. A maker mozgalom középpontjában az áll, hogy a diákokat és a felnőtteket képessé tegyük az alkotásra, innovációra, ötleteik megvalósítására. A KOLLABOR-ban diákokat, felnőtteket, lényegében életkortól függetlenül bárkit segítünk abban, hogy a kreatív alkotáson, létrehozáson keresztül eljussanak az ötletük megvalósításáig.

Rendezvényünk célja, hogy a KOLLABOR mellett bemutassuk szűkebb és tágabb térségünk hasonló kezdeményezéseit és találkozási alkalmat biztosítsunk az alkotó gondolatok, tapasztalatok megosztására. Tarts velünk!

Program

Időpont: 2021.12.17. (péntek)

Helyszín: KOLLABOR (Békés Megyei Könyvtár), Békéscsaba, Kiss Ernő u. 3.

Érkezés 13 órától

A program 14 órakor kezdődik

  • Kiss Gábor: Az ENVIENTA és a Platform kooperatívák
  • Koszecz Sándor: KOLLABOR – Közösségi labor
  • Kertész Zoltán: Digilabor – Könyvtár másképpen
  • Gajdács Krisztián: Robokaland – Ökotudatos digitális közösségi alkotóműhely
  • Sury Dalma: Torula Művésztér Győrben
  • Cséffai Györgyi: Nuance
  • Ditzendy Arisztid: A HROD településfejlesztési tevékenysége – a XXI. századi Tudatos- és Okos települések társadalmi innovációs kihívásai

16.00 Állófogadás és Open Network

  • Szakmai beszélgetés az előadókkal a jövő kihívásairól és a továbblépés lehetőségeiről

Jelentkezni itt tudsz: https://forms.gle/tp3V4XyU8qE3ivM78

advanced-floating-content-close-btn