Az illúzió (vagy érzékcsalódás) egy pszichológiai jelenség, amelynek során félreértelmezünk a valóságból érkező ingereket, azaz az agyban az érzékszervek által közvetített információ felhasználásával egy az objektív valóságtól eltérő reprezentáció keletkezik.
Illúziót bármelyik érzékszerv okozhat, ezért vannak optikai csalódások, hallási, szaglási, tapintási illúziók, valamint az időérzékkel és az egyensúly-érzékeléssel kapcsolatosak is. Jellemző az illúziókra, hogy az emberek többségénél ugyanazt a hatást, vagy nagyon hasonlót váltják ki. Az illúzióknak rendhagyó észlelésének vizsgálata gyakran tárgya a kísérleti pszichológiának, ezeken keresztül az észlelés mindennapi jelenségeinek megértéséhez is közelebb kerülünk. Sokszor a „trükk” ismerete sem képes eloszlatni az érzéki csalódást.
Az illúziók között a legszélesebb körben az optikai csalódások ismertek (pareidolia), ennek valószínűleg az az oka, hogy az érzékelésünkben a látás az egyik legmeghatározóbb érzékelésünk.
Köznapi értelemben az illúzió jelenthet bármilyen gondolatot, ami a valóságtól elrugaszkodott.
Néhány érdekes vizuális illúzió
Hermann-rács
Te is látod a villódzó sötét pontokat ezen a képen?
Fekete négyzetek hálózata, amelyeket fehér sávok választanak el egymástól. A fehér vonalak találkozásánál jön létre az illúzió.
A szemednek sem hihetsz mindig, hiszen az, ahogyan észleljük a világot, eltérhet a látottak valós fizikai tulajdonságaitól. A híres Hermann-rács illúzióban sötét pontok jelennek meg a vonalak metszéspontjában. Viszont ha ránézel valamelyikre, mint egy kis szellem, azonnal eltűnik.
Ludimar Hermann közel százötven évvel ezelőtt fedezte fel a róla elnevezett vizuális illúziót, melynek biológiai magyarázatára még további évtizedeket kellett várni.
Ponzo-illúzió
Hosszabbnak látod a felső vonalat?
Az egymás felé tartó egyenesekre keresztben elhelyezett, azonos hosszúságú szakaszok eltérő hosszúságúnak tűnnek.
A Ponzo-illúzió egy optikai csalódás, amely egy olasz pszichológus, Mario Ponzo nevéhez fűződik (1913). A fenti ábrán két közeledő vonal van, mint egy út lineáris kivetítése egy képen, amin úgy látjuk, hogy az út két széle a távolban összefut. Két egyenlő vízszintes vonal (kék színű) helyezkedik el az összefutó vonalak között – az egyik azok elejéhez és a másik azok végéhez közel –, amelyek nem egyenlő hosszúságúnak látszanak: a távolabbi vonal hosszabbnak tűnik. Ez valószínűleg abból a természetes képességünkből következik, hogy azt feltételezzük, hogy a tárgyak térben vannak.
Müller-Lyer illúzió
Milyennek látod a két nyilat?
Közel 130 évvel ezelőtt fedezte fel Franz Carl Müller-Lyer német szociológus-pszichológus a róla elnevezett vizuális illúziót, mely később az ő neve után Müller-Lyer-illúzóként vonult be a tudománytörténet lapjaira. A feladvány két vonalból áll: a felső, „befele nyilas” vonal hosszabbnak, az alsó, „kifele nyilas” vonal rövidebbnek tűnik. Azonban csak az észlelésünk tréfál meg minket, hiszen a valóságban pontosan ugyanolyan hosszúak a vonalak.
