Barion Pixel

Unikornisok nyomában Domak Róberttel

Indítjuk az őszi programokat! Amire hívunk és várunk, az az Unikornisok nyomában c. észt startup vígjáték vetítése a KOLLABOR-ban, a Startup Békéscsaba klub keretében.

Ezen az estén vendégünk lesz Domak Róbert, 20 éve Észtországban élő üzletember (újrahasznosított műanyagok kereskedelmével foglalkozik, illetve a Foxpost egyik alapítója), aki az észt vállalkozások, startup cégek sikeréhez vezető történelmi, társadalmi háttérről, oktatásról mondja el gondolatait, véleményét rövid felvezetésként a film előtt, majd a résztvevőkkel beszélgetve a film után.

Domak Róbert

És miért fontos Észtországra figyelni? Mert ott ma már nemzeti sport a vállalkozás indítás és mellesleg Európa leginnovatívabb nemzetéről beszélünk. Mit és hogyan tesznek másképp? Ebben a kérdésben ki lenne hitelesebb annál az üzletembernél, aki már 20 éve belülről ismeri ezt a kultúrát?

A rendezvényt a KOLLABOR-ban tartjuk meg (végre személyesen is találkozahtunk), de megkíséreljük az online közvetítést is a bevezető előadásról (a film nem lesz közvetítve!). Mivel ez lesz az első alkalom, legyél türelmes velünk, lehet, hogy bénázni fogunk… Tehát az a biztos, ha fogod magad és eljössz!

Időpont: 2021. szeptember 24. péntek 18 óra

Helyszín: a KOLLABOR, amely a Békés Megyei Könyvtár épületében található. A Csabagyöngye felőli bejáraton gyere be és jobbra az első ajtónál már meg is érkezel.

A rendezvény partnerei és támogatói: Lipták Linda és az:

advanced-floating-content-close-btn