Munkácsy Mihály (Munkács, 1844. február 20. – Endenich, 1900. május 1.) és Békéscsaba történetét az 1848-49-es forradalom és szabadságharctól kell kezdeni. Ebben az időben Munkácsy édesapja, Lieb Mihály Munkács rendfenntartásért felelős tanácsának tagja volt. A család 1848 végén Miskolcra költözött, mivel a családfő biztonságos helyen akarta tudni a családját. Az apát a forradalomban történt szerepvállalása és a Kossuth-kormánynak végzett szolgálatai miatt börtönbüntetésre ítélték. Mihály négyévesen édesanyjával és testvéreivel Cserépváraljára került nagybátyjához, Reök Antalhoz.
Nagyon fiatalon elvesztette szüleit, édesanyja 1850. január 12-én, röviddel ezután, 1852. május 14-én édesapja is elhunyt. A család döntésének megfelelően az ekkor 8 éves gyermek rögtön Békéscsabára került anyai nagybátyjához, Reök István ügyészhez, akik az evangélikus kistemplomtól három házra lévő Sztraka-házban éltek. Húga, Gizella szintén Békéscsabán talált otthonra nagynénjüknél, Reök Karolinánál, vagyis Sarolta néni és a Steiner család fogadta be.
Munkácsy ideje nagy részét húgával és a Steiner-családdal töltötte Csaba egyik legimpozánsabb nemesi kúriájában, ifj. Omaszta Zsigmond szomszédságában. 1852. december 6-án betyártámadás érte a kúriát. Sarolta néni egy hónappal később belehalt a fizikai megpróbáltatásokba és a sokkhatásba. Az ő halálával Munkácsy gyermekkorának talán legszebb időszaka zárult le.
Nem sokkal ezután nagybátyjával egy nagyobb lakásba költöztek a város főterén. Munkácsy olyan jó viszonyba került a szomszédban élő Vidovszky-családdal, hogy nagybátyjához már csak esténként járt haza, s leírása szerint Vidovszkyné Urszinyi Karolina úgy kezelte őt, mint édes gyermekét. A Vidovszky-testvérekben igaz barátokra talált, így nagy törést jelentett életében a testvérek elköltözése Békéscsabáról.
Reök István 1855. január 6-án a fiút Lang György békéscsabai asztaloshoz adta, inasnak. A fiú 10–12 órákat dolgozott és ellátása is rossz volt. Miután keserves inasévei leteltek, 1858. május 2-án szabadult fel. Ugyanez év novemberében Aradra ment, ahol Albrecht Ferdinánd műhelyében volt segéd. Koplalás mellett nyomorban tengődött, a nélkülözések miatt súlyosan megbetegedett, majd 1860 végén visszatért az ekkor már Gyulán lakó nagybátyjához.
Gyógyulása alatt, 1861-ben rajzolni tanult Karl Fischertől. Munkácsy élvezte a rajzolgatást és Fischernél megismerkedett Szamossy Elekkel, aki pártfogásába vette, s festeni tanította a Wenckheim-kastélyban, ahol akkoriban családi képek készítésével bízták meg. Sokat festett, így 1863 májusában elegendő vagyonnal rendelkezett ahhoz, hogy útnak indulhasson.
Közel kétéves pesti tartózkodása után egy ideig Bécsben tanult. Később nagybátyja hívására Gerendáson telepedett le. Első festményei a Levélolvasás, a Fonó leány, az Estebéd a pusztán és a Búsuló betyár is itt születtek, Csabán pedig megfestette Vidovszky Jánost, feleségét és leányukat.
Miután elegendő pénzt gyűjtött, újra Münchenbe ment tanulni és dolgozni, évről-évre egyre kevesebbet tartózkodott Békés megyében. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően Düsseldorfban folytatta tanulmányait. Tanárai felismerték, hogy Munkácsyhoz az életképek állnak közel, ennek eredményei az Ásító inas és a Siralomház című festmények. Utóbbinak köszönhetően világhírnévre tett szert.
- július 9-én, Reök István öngyilkosságával a Munkácsyt Békéscsabához kötő szál megszakadt. Külföldön – elsősorban Franciaországban élt. Bár Magyarországra párszor hazajött, Békéscsabára csak 1890-ben jutott el az október 6-i megemlékezés alkalmával. Az itt töltött idő alatt felkereste gyermek- és fiatalkorának összes fontos színterét, s anyagot is gyűjtött készülőben lévő, Honfoglalás című képéhez. Utóbbi kapcsán 1892-ben is megfordult a városban, s valószínűleg ez volt az utolsó alkalom, hogy Békéscsabán járt.
Munkácsy Mihály, zseniális tehetségű festő Békéscsabán vett kezébe először ecsetet és innen indulva jutott el a világhírig. Békéscsaba város rendkívül büszke a mesterre, emlékét őrzi a róla elnevezett múzeum és a világon egyedülálló emlékház. Szobor és közterület is emlékezteti az arra járót a mester Békéscsabán töltött meghatározó éveire.