Barion Pixel

KOLLABOR beszélgetések – a tanulásról

A KOLLABOR-ban úgy gondoljuk, hogy a közös gondolkodás, a kreativitás és a közös alkotás olyan értékek, amelyek közösséget teremtenek és elősegítik a közös jövő alakításának képességét is. Ezért útjára indítjuk a KOLLABOR beszélgetéseket, ahol minden alkalommal egy-egy fontos témát helyezünk fókuszba.

Szellemi kalandtúrára hívunk és várunk! 

Az alapszituáció, amely köré a beszélgetést építjük: 

“2134-ben járunk, a globális ökoszisztéma már az előző század végére összeomlott, élhetetlenné téve a Földet. Az emberiség egy végső nagy kísérletet tett a végső pusztulás elkerülésére. Az összenépesség szinte elhanyagolható részét hatalmas csillagközi bárkákkal azok felé a távoli naprendszerek felé küldik amelyekben az emberi létezéshez szüksége paraméterekkel rendelkező bolygók a legnagyobb valószínűséggel találhatók.

A hátrahagyottak remélik, hogy a kiválasztottak az otthoninál jobb életfeltételeket találnak majd az új bolygókon, de igazából senki nem tudja, hogy mi vár az űrutazókra az adott célállomáson. Azt viszont lehet tudni, hogy az űrutazás alatt számos generáció váltja majd egymást.

Mint nagytudású és tekintélyű szakértőket Önöket is kiválasztották az egyik utazásra amelynek végállomása az eddig ismeretlen naprendszerben lévő Habit0417-es bolygó. Többek között az is az Önök feladatai közé tartozik, hogy a csillagközi bárka jövőorientált oktatási folyamatát kidolgozzák. Mit érdemes tanulni, hogy nézne ki a képzés és mire készítene fel a tanulási folyamat?”

Időpont: 2020. november 6. péntek 18 óra

Helyszín: KOLLABOR (Békéscsaba, Kiss Ernő u. 3. – a Békés Megyei Könyvtár épülete, a Csabagyöngye felőli bejáratnál jobbra az első ajtó). 

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Minimum létszám 5 fő, maximum létszám 20 fő.

Ajánlott korosztály: felnőttek.

Módszer: World Cafe

 

Minden szükséges óvintézkedést betartunk, nálunk biztonságban vagy.  

Jelentkezés itt (kattints az eseményre!): 

[ameliaevents event=53]

 

advanced-floating-content-close-btn