Barion Pixel

KOLLABOR – Edison100 – Tudomány

Már az meglepetés és megtiszteltetetés volt, hogy a KOLLABOR felkerült az Edison100 listára, mint olyan gyeremek és ifjúsági kezdeményezés, amely a jövő szempontjából kritikus fontosságú tudást közvetít a fiatalok számára.

Augusztus hónaptól lehetett szavazni a programokra és ezúton is szeretnénk megköszönni azt, hogy a harmadik legtöbb szavazatot kaptuk.

Az igazi meglepetés viszont a díjátadó ünnepségen ért minket, amikor kiderült, hogy nemcsak a Tudomány kategória 2021-es győrzetes a KOLLABOR, de az Egis által felajánlott egyik különdíjat is megnyertük.

Ezúton is köszönjük közösségünknek és az Edison Platformnak az elismerést. Továbbra is azon dolgozunk, hogy hazánk egyik legszegényebb térségében meghonosítsuk azt az innovatív szemléletmódot és gondolkodást, amely a korszerű értékteremtés alapja. Hiszünk abban, hogy Békés megyében is lehet olyan értékteremtő folyamatokat indítani, amelyek perspektívát nyújtanak a helyi fiataloknak.

Így írt rólunk az NLC:

Az elmúlt években jelentősen felértékelődött a természettudományos tudás, az úgynevezett S.T.E.M. (science, technology, engineering, mathematics) ugyanis ma már egyre több területen nélkülözhetetlen. Az oktatási módszerek azonban nem feltétlenül követték a világ fejlődését, ezért hiánypótló az Edison100 Tudomány kategóriájában idén győztesnek hirdetett KOLLABOR Természettudományos Élményközpont, amely több, mint egyszerű tudományos műhely, egy olyan közösségi alkotótér, ahol a gyakorlati tanulás áll a középpontban. A békéscsabai kezdeményezés szeretné minél több érdeklődő számára megmutatni a jövő várható kihívásait és lehetőséget biztosít rá, hogy a fiatalok felfedezzék a világot.