Barion Pixel

Koszecz Anna

Ki vagyok?


Dietetikusként végeztem a Semmelweis Egyetemen, 2018 őszén. Egyetemi éveim során számos területen kipróbáltam magam, mind külföldön, mind itthon. Lehetőségem volt részt venni egy kanadai tanulmány úton is az MDOSZ jóvoltából, illetve az utolsó félévemet Portugáliában tölthettem Erasmuson. Itthon pedig több évben is a Bátor Tábor önkéntese lehettem a diabétesz kurzusban.

Mit csinálok?

Konyhai foglalkozásokat vezetek a KOLLABORban, tananyagokat írok a különböző korosztályoknak az egészséges életmód témakörében. Ezen kívül nyitott vagyok más területekre is, például különböző rendezvényekre készítünk ételeket a csapat többi tagjával. Tavaly ősszel elkezdtem a Táplálkozástudományi mesterképzési szakot a Semmelweis Egyetemen és ha minden jól megy, idén fogom az OKJ-s szakács képzést is befejezni. Élelmezésvezetői végzettségemet pedig egy sarkadi bölcsődénél kamatoztathatom, ahol étlapokat tervezek az ottani élelmezésvezetőnek.

Mi motivál a KOLLABOR-ban?

Amikor látom, hogy a gyerekek mernek kísérletezgetni, saját ízlésükre formálják a recepteket. Jó érzéssel tölt el, ahogy magabiztosan mozognak a konyhában és közben megismerik azokat az alapanyagokat, amelyek az egészségük megőrzéséhez is nagyban hozzájárulnak.

Szakmailag inspráló, hogy együtt dolgozhatok más területekkel a KOLLABOR-on belül, ezáltal a saját foglalkozásaimat tehetem színesebbé. Tanulhatunk egymástól, új ötletek születhetnek, ez előre mutat. Célom, hogy a nyári táborokban már a Konyha is Zero waste szemléletű legyen (vagy legalábbis Low waste).

 

advanced-floating-content-close-btn