Érték – Cselekvés – hatás
KOLLABOR – Valósítsd meg!
Egy elnyert uniós projekt (Aspektus pályázat) jóvoltából most minden egyes támogatásod a DUPLÁJÁT éri! Ha 10.000 Ft-tal (vagy cégként akár 1000 Euróval) támogatod a KOLLABOR-t, a pályázati alap mellé tesz még egyszer ugyanannyit. Ebből a pénzből a fiatalok megkapják a lehetőséget, hogy elinduljanak az álmaik megvalósításához.
HÍR ÉS BLOG
Önellátás, öngondoskodás képzés
Sokszor hallunk arról, hogy néhány éven belül radikálisan megváltozik a munka világa. Az egyik ok a technológiai fejlődés, a másik pedig az, hogy egyre kevesebben szeretnének alkalmazottak lenni. Miközben öt éven belül megszűnik a jelenlegi munkahelyek kb. 15 %-a,...
KIK VAGYUNK?
Innovátorok, lokálpatrióta szakemberek, művészek, álmodozók,
akik hisznek a jövőben.
KÜLDETÉSÜNK
Hiszünk benne, hogy egy tudatos, értékteremtő közösség képes építeni a térség jövőjét. Célunk, hogy gyakorlati tanulásra alkalmas támogató közeget teremtsünk, melyben mindenki megismerheti a jövő várható kihívásait és lehetőségeit. Olyan alkotóteret működtetünk, ahol az érdeklődő számára lehetőséget biztosítunk a kibontakozásra, a világ felfedezésére. És legfőképpen az értékteremtésre.
TÉMAKÖREINK
DIY - Termékfejlesztés - 3D nyomtatás
Műhelyünkben mentorált környezetben lehetőség nyílik különböző tárgyak készítésére az ötlettől a megvalósításig.
TI-MI (AI Program)
A Természetes Intelligencia és a Mesterséges Intelligencia együttműködése a világ felfedezésében.
Okos város
Milyen lesz a jövő városa? Lehetőségek feltérképezése tervezési és megvalósítási projekteken keresztül. (Hogyan működik az okos város?)
Robot-építés
Robottervezés és robotépítés. Az automatizáció, az autonóm rendszerek működése.
Űrkertészet
Hiperlokális élelmiszertermelés ott, ahol élsz. Természetes folyamatok automatizált környezetben.
Startup Pre-inkubáció
Korai fázisú ötletek elindítása és sikerre vitele. Közben megtanulunk mindent a korszerű innovatív termékfejlesztésről.
ÖTLETELÜNK, FELFEDEZÜNK,
TAPASZTALATI ÚTON TANULUNK
Mert tíz mai óvodásból hét olyan szakmában fog dolgozni, ami ma még nem létezik.
A nagyon gyorsan változó jövőre készülünk és készítünk fel.
Közben megváltoztatjuk azt, ahogy a tanulásra gondolunk.
Mert megtudni valamit, a legjobb dolog a világon.
Kíváncsiságra, motivációra és inspirációra építünk.
Így lesz a világ felfedezése örömforrás.
MIBEN MÁS A KOLLABOR?
Inspiráló környezetben az alkotásra koncentrálunk. Nálunk nincs teljesítménykényszer, szabad tévedni és hibázni, mert abból lehet a legtöbbet tanulni. Tapasztalati úton fedezzük fel a világot. Megváltoztatjuk a tanulási attitűdöt, és így alakítjuk ki azt a belső motivációt, amely külső teljesítménykényszer nélkül is nagyobb teljesítményre ösztönöz.
EZZEL FOGLALKOZUNK
Műhelyek – képzések – workshopok – nyári táborok – és minden, ami élménypedagógia, tapasztalati tanulás és innováció… Kicsiknek és nagyoknak…
És amikor beüt az ötlet, akkor elkezdünk világcéget építeni.
Közben pedig megváltoztatjuk azt, ahogy a tanulásra gondolunk! Mert felfedezők vagyunk! Tudni öröm!
PROJEKTÜNK
A KOLLABOR 2025-től a Gál Ferenc Egyetem Gazdaságtudományi karával együttműködve folytatja térségfejlesztő tevékenységét.
Programunk kiemelten fontosnak tartja a gyerekekkel, fiatalokkal való foglalkozást, de nem gyermekprogram. Mindenkit várunk, aki szeretné megvalósítani az álmait.
CSAPATUNK
Innovátorok, lokálpatrióta szakemberek, művészek, álmodozók vagyunk, akik tudják, hogy a jövő már itt van, csak még nincs egyenletesen elterjedve…













