Fenntarthatósági hét a KOLLABOR-ban!

2022.04.25-04.28

Ezen a héten tartják országos szinten a Fenntarthatósági Témahetet. A téma természetesen a KOLLABOR számára is igen fontos, ezért is csatlakoztunk ehhez a rendezvénysorozathoz. Három iskola jelentkezett be hozzánk, mi pedig foglalkozásvezetőinkkel bepillantást nyújtunk a fiatalok számára a fenntartható fejlődéshez vezető úton. A cél az érzékenyítés, hogy elkezdjenek agyalni a gyerekek a Földet érintő problémákon és a megoldásokon, amik akár ők maguk is lehetnek. 

Rövid programjaink között szerepet kap a 3D nyomtatás, aminek a célja, hogy lebomló, PLA műanyagból megfelelő tervezéssel készíthetünk olyan eszközöket, vagy akár apróbb alkatrészeket, amivel új életet adhatunk egy általunk tönkrementnek nyilvánított eszköznek. Másik témánk a microbit alapok, a programozás, amellyel elültethető a kíváncsiság a fiatalok fejébe, és későbbi problémákra kereshetnek majd megoldást. Ráadásul a robotizálás, a mikrovezérlők általi vezérlés, automatizálás nagyon sok költséget tud megtakarítani különböző folyamatoknál.

Harmadik foglalkozásunk egy beszélgetés a fenntartható textilekről, a fast fashion által nyújtott káros hatásokról, illetve egy növényi színezési rejtvényt fejthetnek meg a csapatok. 

Az érdeklődőket pedig várjuk a jövő héten induló új KÖReinkbe, ahová egy új KÖR téma is becsatlakozott, ami nem más, mint a KÖRforgás. Ezeknek a foglalkozásoknak a célja, hogy mind elméletben, mind gyakorlatban egy új szemlélet módot kaphassanak a résztvevők. Megtanulják, eszközök, használati tárgyak elkészítésével, hogy mit tehetünk a környezetünk megóvása érdekében.

A KÖRökről további információ és a jelentkezés itt érhető el.