Munkácsy Mihály (Munkács, 1844. február 20. – Endenich, 1900. május 1.) és Békéscsaba történetét az 1848-49-es forradalom és szabadságharctól kell kezdeni. Ebben az időben Munkácsy édesapja, Lieb Mihály Munkács rendfenntartásért felelős tanácsának tagja volt. A család 1848 végén Miskolcra költözött, mivel a családfő biztonságos helyen akarta tudni a családját. Az apát a forradalomban történt szerepvállalása és a Kossuth-kormánynak végzett szolgálatai miatt börtönbüntetésre ítélték. Mihály négyévesen édesanyjával és testvéreivel Cserépváraljára került nagybátyjához, Reök Antalhoz.
Nagyon fiatalon elvesztette szüleit, édesanyja 1850. január 12-én, röviddel ezután, 1852. május 14-én édesapja is elhunyt. A család döntésének megfelelően az ekkor 8 éves gyermek rögtön Békéscsabára került anyai nagybátyjához, Reök István ügyészhez, akik az evangélikus kistemplomtól három házra lévő Sztraka-házban éltek. Húga, Gizella szintén Békéscsabán talált otthonra nagynénjüknél, Reök Karolinánál, vagyis Sarolta néni és a Steiner család fogadta be.
Munkácsy ideje nagy részét húgával és a Steiner-családdal töltötte Csaba egyik legimpozánsabb nemesi kúriájában, ifj. Omaszta Zsigmond szomszédságában. 1852. december 6-án betyártámadás érte a kúriát. Sarolta néni egy hónappal később belehalt a fizikai megpróbáltatásokba és a sokkhatásba. Az ő halálával Munkácsy gyermekkorának talán legszebb időszaka zárult le.
Nem sokkal ezután nagybátyjával egy nagyobb lakásba költöztek a város főterén. Munkácsy olyan jó viszonyba került a szomszédban élő Vidovszky-családdal, hogy nagybátyjához már csak esténként járt haza, s leírása szerint Vidovszkyné Urszinyi Karolina úgy kezelte őt, mint édes gyermekét. A Vidovszky-testvérekben igaz barátokra talált, így nagy törést jelentett életében a testvérek elköltözése Békéscsabáról.
Reök István 1855. január 6-án a fiút Lang György békéscsabai asztaloshoz adta, inasnak. A fiú 10–12 órákat dolgozott és ellátása is rossz volt. Miután keserves inasévei leteltek, 1858. május 2-án szabadult fel. Ugyanez év novemberében Aradra ment, ahol Albrecht Ferdinánd műhelyében volt segéd. Koplalás mellett nyomorban tengődött, a nélkülözések miatt súlyosan megbetegedett, majd 1860 végén visszatért az ekkor már Gyulán lakó nagybátyjához.
Gyógyulása alatt, 1861-ben rajzolni tanult Karl Fischertől. Munkácsy élvezte a rajzolgatást és Fischernél megismerkedett Szamossy Elekkel, aki pártfogásába vette, s festeni tanította a Wenckheim-kastélyban, ahol akkoriban családi képek készítésével bízták meg. Sokat festett, így 1863 májusában elegendő vagyonnal rendelkezett ahhoz, hogy útnak indulhasson.
Közel kétéves pesti tartózkodása után egy ideig Bécsben tanult. Később nagybátyja hívására Gerendáson telepedett le. Első festményei a Levélolvasás, a Fonó leány, az Estebéd a pusztán és a Búsuló betyár is itt születtek, Csabán pedig megfestette Vidovszky Jánost, feleségét és leányukat.
Miután elegendő pénzt gyűjtött, újra Münchenbe ment tanulni és dolgozni, évről-évre egyre kevesebbet tartózkodott Békés megyében. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően Düsseldorfban folytatta tanulmányait. Tanárai felismerték, hogy Munkácsyhoz az életképek állnak közel, ennek eredményei az Ásító inas és a Siralomház című festmények. Utóbbinak köszönhetően világhírnévre tett szert.
július 9-én, Reök István öngyilkosságával a Munkácsyt Békéscsabához kötő szál megszakadt. Külföldön – elsősorban Franciaországban élt. Bár Magyarországra párszor hazajött, Békéscsabára csak 1890-ben jutott el az október 6-i megemlékezés alkalmával. Az itt töltött idő alatt felkereste gyermek- és fiatalkorának összes fontos színterét, s anyagot is gyűjtött készülőben lévő, Honfoglalás című képéhez. Utóbbi kapcsán 1892-ben is megfordult a városban, s valószínűleg ez volt az utolsó alkalom, hogy Békéscsabán járt.
Munkácsy Mihály, zseniális tehetségű festő Békéscsabán vett kezébe először ecsetet és innen indulva jutott el a világhírig. Békéscsaba város rendkívül büszke a mesterre, emlékét őrzi a róla elnevezett múzeum és a világon egyedülálló emlékház. Szobor és közterület is emlékezteti az arra járót a mester Békéscsabán töltött meghatározó éveire.
A műanyag nem csupán úgy néz ki, mint az étel, hanem olyan szaga, érzete és még a hangja is.
David Attenborough angol természettudós nyilatkozta egy interjúban, hogy mennyire szívszaggató, amikor egy albatrosz a fiókáit kezdi etetni, és nem hal jön ki a szájából (amik a fő táplálékforrásai), hanem műanyag.
Fotó: Chris Jordan
Az albatroszok több ezer kilométeres távolságra is elrepülnek a prédájuk után kutatva, amiket aztán könnyedén kapnak ki a vízből. Hogyan lehet mégis ilyen könnyen becsapni ezeket az ügyes madarakat, melyek hosszú útjaikról csupán egy adag műanyaggal térnek haza?
Sajnos ebben a dologban az albatroszok nincsenek egyedül. Az apró planktontól a hatalmas bálnákig, legalább 180 más tengeri állatfajtát is azonosítottak, melyek műanyagot fogyasztanak. A La Manche csatornában fogott halak harmadának beleiben találtak műanyagot, olyan fajokéban is, amiket rendszeresen fogyasztunk. A tenger gyümölcseiben is megfigyelték már ezt a jelenséget, így például a kék kagylóban vagy a homárban.
Lényegében minden méretű és fajta állat eszik műanyagot, hiszen évi 12,7 millió tonna szemét kerül az óceánokba.
A műanyagfogyasztás egyébiránt csak részben a nagy mennyiségnek köszönhető. A zooplankton például a vízben úszó piciny műanyagrészecskéket a méretük miatt fogyasztja, ugyanis a táplálékot gyűjtő függelékeiket egy bizonyos méret felismerésére „tervezték”. Ha egy részecske ebbe a mérettartományba esik, akkor úgy hiszi, hogy az bizonyosan étel a számára.
Fotó: Zooplankton „mix”
A zooplanktonhoz hasonlóan a tengeri uborkaként ismert tapogatókkal rendelkező, hengeres élőlények sem válogatósak, miközben a tengerfenéken mászkálva szájnyílásukba kotorják az üledéket, hogy ehető anyagot keressenek benne. A tengeri uborkák számára a műanyag részecskék egyszerűen nagyobbak és könnyebben megragadhatóak, mint a megszokott ételforrásaik.
Fotó: Tengeri uborka (Stichopus chloronotus)
Más fajokban jeleket találtak arra vonatkozóan is, hogy a műanyagfogyasztás nem csupán passzív folyamat. Sok állat látszólag szándékosan választja ezt az étrendet.
Az egyik magyarázat szerint az állatok egyszerűen összetévesztik a műanyagot az ismerős táplálékokkal – a műanyag forgács például nagyon hasonlít az ikrákhoz. Az ember elsődleges érzéke a látás, de az élelem után kutató legtöbb tengeri állat, beleértve az albatroszokat, elsősorban a szaglására hagyatkozik.
Matthew Savoca tengerbiológus és kollégái több kísérletet folytattak, melyek alapján nyilvánvalóvá vált, hogy az egyes tengeri madarak és halak a műanyag szagához vonzódnak. Konkrétan a dimetil-szulfidot (DMS) azonosították, mint kémiai jelet, ami a műanyagból származik, és köztudottan vonzó a madarak számára. Lényegében alga telepszik az úszó műanyagra, és amikor ezt az algát elfogyasztják a krillek (világító rákok), jelentős DMS szabadul fel, mely vonzza a madarakat és halakat, akik aztán a műanyagot fogyasztják a krillek helyett.
Ugyanakkor a látást is figyelembe véve, az emberekhez hasonlóan a tengeri teknősök is elsősorban a látásukra hagyatkoznak a táplálékkeresés során. Azonban ők az UV fényt is látják, ezért a látásuk nagyban eltér a miénktől.
Az ausztrál kutatók szerint a teknősök fiatal egyedei nem válogatósak, az idősebbek jobban kedvelik a puha, átlátszó műanyagot. Feltételezésük, hogy a teknősök a műanyag zacskókat ízletes medúzáknak hiszik.
Sok egyéb tengeri állat tévesen élelemként azonosítják a hulladékokat. Több tucatnyi halott ámbráscetet és egyéb fogascetet találtak, melyek gyomra tele volt műanyag zacskókkal, autóalkatrészekkel és egyéb emberi szeméttel. A szemetünk olyan változatos formában, méretben és színben van jelen, hogy vonzóvá válik a hasonlóan változatos állatvilág számára. Ez a legfőbb probléma.
2018 február végén vetette partra a víz egy fiatal nagy ámbráscet tetemét Spanyolország délkeleti partvidékén. A hatalmas emlős emésztőszervrendszerében a boncolás során a szakértők csaknem 29 kilogramm műanyaghulladékot szedtek ki az elpusztult cet gyomrából és beleiből. A csaknem 10 méter hosszú állatból kioperált szemét között voltak műanyag zacskók, kötél- és üvegdarabok, valamint víztartályok.
Szóval, ha nincs egy minden állat számára megfelelő megoldás, a műanyagnak egy olyan könnyen megváltoztatható tulajdonsága, amely megakadályozza, hogy az állatok elfogyasszák, akkor mit tehetünk a „műanyag-evők” érdekében?
Matthew Savoca tengerbiológus reméli, hogy ezek a tragikus történetek segíthetnek az embereket elgondolkodtatni, a műanyagok ellen fordítani, tudatosabb magatartásformákra sarkallni, és arra késztetni, hogy együtt érezzenek ezekkel az állatokkal. Végső soron ez segíthet majd az óceánba ömlő ’szemét kaja’ megszüntetésében.
Egy baktérium (neve: Ideonella sakaiensis 201-F6) elfogyasztja a PET palackot, de ahhoz, hogy ezt megtehesse, szüksége van erre a bizonyos enzimre. A baktérium és az enzim létezését egyébként már 2016-ban felfedezték Japánban, vagyis azóta tudjuk, hogy ez az élő organizmus képes műanyagot „enni”.
Az enzimeket megegyezés szerint általában -áz végződéssel látják el, a mostanit ötletesen PETáznak keresztelték. A PET egy polimer, azaz egy olyan nagy molekula, amelyet egy bizonyos alapegység megsokszorozásával hoznak létre. Úgy kell elképzelni, mint egy mintás tapétát: van egy alapmotívuma, amely állandóan ismétlődik, ezek össze vannak kapcsolva egymással, és a végtelenségig folytatható a sormintájuk, ameddig el nem vágja valaki.
Azt is sikerült a tudósoknak meghatározni, hogy a baktérium 30 fokos hőmérsékleten eszi leggyorsabban a műanyagot, így nagyjából hat hétig tart egy átlagos műanyagdarab lebontása.
Műanyagevő hernyók
Amerikai vegyészek 2014-ben bukkantak rá „műanyagevő” férgekre: azt tapasztalták, hogy a nagy viaszmoly (Galleria mellonella) lárváinak bélbaktériumai képesek a polietilén lebontására. A természetben a faj egyedei méhkasokban telepednek meg, és méhviaszt fogyasztanak. A polietilén hasonló szénhidrogénláncokból áll, ezért tudják megemészteni az állatok. Christophe LeMoine, a csapat tagja szerint más műanyagokkal is kísérleteztek, és úgy tűnik, hogy a lárvák egyéb anyagokat is képesek elfogyasztani.
A sebesség, amellyel a viaszmolylárvák felemésztik a műanyagot, figyelemre méltó: a lebontási folyamat több mint 1400-szor gyorsabban zajlik, mint a polietilént bontó baktériumokban. A viaszkukacok 12 óra alatt 92 milligramm műanyagot dolgoztak fel, míg korábbi kísérletekben a baktériumok 24 óra alatt mindössze 0,13 milligramm műanyagot tudtak átalakítani.
Hamarosan az aszalványmoly lárváiról derült ki ugyanez. Egy görög svéd kutatócsoport pedig 2015-ben publikálta eredményeit, melyek szerint egy gombafaj (Fusarium oxysporum) is képes hasonlóra.
Valóban megoldás?
Lassan minden évre jut tehát egy effajta felfedezés, ami jelzi, hogy komoly társadalmi és ma már üzleti igény is lenne egy műanyagbontó csodaszerre, ha lehet, mellékhatások nélkül.
Miközben évente bukkan fel a hírekben egy egy újabb „műanyagevő” baktérium, a környezetvédő szervezetek mellett egyelőre a tudósok is inkább aggódnak, semmint bizakodnak a jövőt illetően, ugyanis mintegy 80 millió tonna polietilént termel az emberiség évente!!!
Megújulónak nevezzük azokat az energiaforrásokat, amelyek a természetben eredendően előfordulnak, és kinyerésükkel nem okozzuk csökkenésüket a természetben. Nem elvesszük azt, hanem használjuk. Tehát közös jellemzői, hogy hasznosításuk során nem csökken a forrásuk, későbbiekben ugyanolyan módon termelhető belőlük energia. Ilyen energiaforrás a szél-, a nap-, a víz-, a geotermikus energia és a biomassza. Ezen energiák befogása legtöbb esetben jóval kisebb környezetszennyezéssel is járnak, mint a hagyományos, pl. fosszilis energiahordozók (kőolaj, földgáz, szén) használata.
A világ energiaigénye rohamosan nő. Az egyik legfontosabb kérdés a jövőre nézve, tudunk-e úgy áramot, hőt, vagy üzemanyagot előállítani, hogy azzal ne éljük fel tartalékainkat, és ne legyen káros mellékterméke, illetve évezredek alatt sem lebomló hulladéka. A megújuló energiaforrások épp ezekre adnak megoldásokat.
Megújuló energiaforrásokról fajtái
Napenergia
A Napban lejátszódó magfúziós folyamatok során keletkezett energiát napenergiának nevezzük. A Nap által kisugárzott energia töredéke érkezik a Földünkre, mégis az emberiség teljes energiafelhasználásának majdnem 20 ezerszerese érkezik hozzánk. A napenergia hasznosításának két fő útja van: passzív és aktív. Passzív hasznosítás során az épületeket úgy tervezik, hogy a legoptimálisabban gyűjtse be a napsugárzásból származó energiát, ezáltal az épületek fűtési költségeit csökkentik. Az aktív hasznosítás során speciális eszközök segítségével gyűjtik be az értékes energiát. Ilyen eszközök a napkollektorok, amik a hőenergiát hasznosítják, a napelemek pedig a fényt elektromos energiává alakítják át.
Szélenergia
A levegő földfelszínhez viszonyított mozgását nevezzük szélenergiának. Ez a légkörben keletkező nyomáskülönbségek során jön létre. A légmozgás hasznosítása közvetlen munkavégzésre, vagy elektromos energia előállítására kialakított, szélturbinával meghajtott villamos generátor segítségével történik. Ahhoz hogy a szélerőművek telepítése gazdaságos legyen, olyan helyre kell telepíteni, ahol a szél sokat fúj, és annak sebessége eléri a 4m/s-ot. Ilyen helyek a tengerpartok, hegyvidékek, a passzát és monszun éghajlati övezet vidékei.
Vízenergia
A vízenergia hasznosítása a leghosszabb múltú a természeti erőforrások közül. A mechanikai energia hasznosításaként már az ókorban is jelen volt, a villamosenergia-szolgáltatásnak pedig a kezdetektől fontos szereplője. Megújuló energiaforrásként a vízenergia az áramszolgáltatás kezdetétől villamos energia előállítására szolgál. Jellegénél fogva szerepe a villamosenergia-ellátás terén elsődleges. A ma ismert trendek alapján fontossága e tekintetben a jövőben is hasonló marad. A lefelé folyó víz erejét már önmagában is felhasználhatjuk elektromos áram előállítására. A nagy vízhozamú és nagy esésű folyók mentén ezért sokszor tározó nélküli vízi erőműveket üzemeltetnek, melyek a rajtuk átzúduló nagy tömegű víz mozgási energiájából elektromos áramot fejlesztenek. A hegyekben gyakran duzzasztó tároló építésével használják ki a nagy magasságkülönbségekből adódó lehetőségeket. A víztömeget azután a nehézségi erő kihasználásával víznyomócsöveken át vezetik le a hegyről. Az alsó szakaszon ez vízturbinákat hajt meg, melyek egy erőmű generátorán keresztül elektromos áramot fejlesztenek. A víztározók így gyakorlatilag egyszerre víz- és energiatárolók. Ezeket az erőműveket éppen ezért víztározó műveknek is hívjuk.
Geotermikus energia
Geotermikus energiának nevezzük, a Föd belsejében radioaktív folyamatokból keletkező, a felszín alatti hőáramban meghatározott szintig feljutó, és ott a kőzetekben tárolódó energiát. Magyarország adottságait tekintve, geotermikus nagyhatalom, Kína után, mi vagyunk a másodikak. Országunk alatt közel 30000 MW hőenergia található, de Magyarország nem él ezzel a lehetőséggel. A Föld belseje 1000-5000 C között mozog, mindenhol van hő, viszont nem mindenhol gazdaságos a termelés. A Geotermikus gradiensnek el kell érnie a 33 métert ahhoz, hogy megérje. Érdekességképpen országunkban ez az érték 20 méter. A geotermikus energiákat hőszivattyúval lehet legjobban alkalmazni. Ezek képesek a pár fokos vízből, talajból olcsó meleg vizet előállítani. A hőszivattyú nagy előnye, hogy nem függ napsütéstől és évszakoktól, ám függ a villamos hálózattól, mivel villamos energiával működik. Geotermikus hő kinyerésének egyik módja a villamos áramot termelő hőerőművek, a másik közvetlenül fűtésre használva.
A biomassza
Energetikai szempontból – az élő szervezetekből származó, folyamatosan újratermelődő, energiatermelésre felhasználható anyagokat jelenti.
Máig legelterjedtebb ezek közül a fa, de ide tartoznak a mezőgazdasági termelésből visszamaradt növényi hulladékok, állati termékek, az ipari és kommunális éghető hulladékok, valamint azok a növények is, amelyek magvaiból üzemanyagot lehet gyártani. Fontos eszköze az globális felmelegedés csökkentésének, mert szén-dioxid semleges, vagyis elégetésekor csak annyi szén-dioxid termelődik, amennyit a növényi fotoszintézis felhasznált. Magas energiatartalma miatt (kb. 50 – 60% metán) energiatermelésre lehet hasznosítani.
A feleslegessé váló műanyag flakonok óriási környezetvédelmi problémát jelentenek világszerte. Egy londoni startup vállalkozás, a Skipping Rocks Lab ennek megoldására fejlesztette ki a biológiailag lebomló, de akár meg is ehető “vízbuborékot”, mely hatalmas áttörést jelenthetne a műanyaghulladék csökkentésében.
Rodrigo García González (akit Guillaume Couche és Pierre Paslier segített) az Ooho nevet viselő találmánnyal elnyerte az Európai Unió 20 ezer eurós fenntarthatósági díját, így remélhetőleg a „vizesbuborékot” tovább tudják fejleszteni és hamarosan piacra is kerülhet.
Sokan felismerték, hogy pl. a nagyobb futóversenyek után maradó műanyagszemét mennyisége igen jelentős. A 2019-es londoni maratonon először osztogattak biológiailag lebomló, ehető vízgömböket a résztvevőknek, élesben tesztelve a találmányt. A teszt eredményeképpen sikerült a PET palackok mennyiségét 920 ezerről 704 ezerre csökkenteni a versenyen, ami sajnos azért még így is rengeteg.
A buborék úgy készül, hogy a vizet gömb alakúra fagyasztják, és ezt a jéglabdát kalcium-klorid oldatba mártják, amely zselés réteget képez a jég felületén. Ezt követően barna algakivonatból álló oldatba helyezik, amely második membránként tovább erősíti a bevonatot. Hosszú algafürdőt követően a héj egyre vastagabbá és erősebbé válik – írja a Smithonian Intézet magazinja. A jéggé fagyasztás azért fontos, hogy a kalcium-klorid és az alga a membránban maradjon, és ne oldódjon bele a folyadékba. A szobahőmérsékleten folyékonnyá váló vízhez egy apró harapással, vagy bármilyen, nagyobb erőhatás kifejtésével hozzáférhetünk, sőt a megmaradó membránt akár el is fogyaszthatjuk. Akik kissé viszolyognak az elfogyasztásától, azoknak sem kell aggódniuk, hiszen az anyag gyorsan lebomlik, és nem szennyezi a környezetet. Az Ooho, ahogy feltalálója is mondta, még nem tökéletes, de valóban ígéretes alternatívának tűnik a környezetet szennyező PET-palackok helyett, ugyanis az algából készült csomagolás egy hónap alatt teljesen lebomlik.
Az algacsomagolást már gyorséttermi salátaöntetek és szószok (pl. ketchup) csomagolására is kifejlesztették, de itt nem állnak meg. Zöldség- és gyümölcstároló hálókat, valamint egyéb hőre zárható fóliákat és tasakokat fejlesztenek és gyártanak, hogy kiválthassák a műanyagokat.
